Együttműködés a Mome Média Intézete és a Titanic Filmfesztivál között

Jubileumi Nemzetközi Filmfesztivál
Jubileumi Nemzetközi Filmfesztivál

Április 5-13 között kerül megrendezésre a 20. jubileumi Titanic Nemzetközi filmfesztivál, amely idén is szoros együttműködést ápol a MOME Média Intézetével. A Filmfesztivál eddig is számos módon kötődött az egyetemhez, hiszen a MOME hallgatója, Görömbei Luca tervezte a Hullámtörő díjat, a fesztivál arculatát és befutófilmjeit évekig az itt tanító Csáki László és Pálfi Szabolcs alkotta Hipocaloric Group készítette. Az év egyik legnagyobb filmes eseménye komoly múltra tekint vissza, hiszen idén 20. alkalommal kerül már megrendezésre. Az egyetemmel való együttműködés idén már hivatalos síkra is lépett, hiszen a fesztivál befutófilmjét Carlson Hanna, animáció szakos hallgató készítette. A jövő nemzedéke valóban dolgozik, egyre komolyabb munkákat tesznek le az asztalra, amely joggal töltheti el tanítóikat büszkeséggel. A tervek szerint 2014-ben egy még szorosabb együttműködés keretében a Titanic megújuló fődíját is a MOMÉ-n tervezik majd. A rangos fesztiválon idén 74 alkotást láthatnak a nézők öt helyszínen, hiszen a tavalyi mozik mellé idén a Puskin is társult.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás