Országúti kerékpár, a gyorsaság és a szabadságérzet együttese

Országúti kerékpár

Országúti kerékpár

A száguldozásról valószínűleg Önnek is, mint a legtöbb embernek, valamilyen motoros jármű jut az eszébe, mint az autó vagy a motorbicikli. Pedig van még valami, ami legalább olyan nagy szabadságérzetet ad, amennyiben nem okoz gondot a lábbal való meghajtás.

Ez az országúti kerékpár, ami kifejezetten az aszfalton való gyors tekeréshez lett kialakítva. Kereke és gumija keskeny, hogy a gördülési ellenállás minél kisebb legyen, és a váza is olyan formát, méreteket kapott, ami a pedálozás hatékonyságát növeli. Ami az országúti kerékpár használatával szemben ellenérzéseket szokott kiváltani, az a koskormány.

Ugyanis le kell mondani az egyenes kormány biztosította kényelemről és az egyenes háttal való biciklizésről, mivel a koskormány egy erősen döntött pozíciót kíván meg. Igaz, hogy ez nem túl kényelmes, de egy kis edzettséggel már egészen elfogadható, és a sebességért cserébe pedig igazán megéri az a plusz erőfeszítés. Az országúti kerékpár három típusát különböztetjük meg. Kezdők számára, illetve azoknak, akik még csak barátkoznak az országúti kerékpározás gondolatával, a 2×8 vagy 3×8 fokozatú váltórendszerrel rendelkező hobbi modellek ajánlottak.

A 2×10 vagy 3×10 váltórendszerű, úgynevezett sport kerékpárok a tapasztalt aszfaltos bringázók számára nyújtanak megfelelő opciókat, akik már kellő edzettséggel rendelkeznek, és gyakran élnek a biciklizés élményének. Van még egy profi kategória is, amely azoknak szól, akik a szabadidős tevékenységet komolyabbra fordítanák, és versenyekre is be akarnak nevezni. Értelemszerűen ehhez már prémium minőségre van szükség.

Azonban bármelyik mellett is döntsön, egy országúti kerékpár akció jól jöhet, mert jelentős összegeket spórolhat meg általa, sőt, olyan járgányt is beszerezhet, amire eredetileg nem is lett volna meg a keret. Ha szeretné kihasználni eme remek lehetőséget, akkor jöjjön el az agardikerekpar.hu webáruházba, ahol az országúti kerékpár akció keretén belül jobbnál jobb és performánsabb kétkerekűk szerezhetők be. Ne aggódjon, mert ezek a termékek is ugyanolyan minőséget képviselnek, mint a teljes áron kínáltak. Az országúti kerékpár akció csupán kifutó darabokról szól, és nem hibás, sérült példányokról.

Print Friendly, PDF & Email

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás